Na, végre ide is eljutottam! Már két napja tervezem, hogy írok nektek egy beszámolót, mert ugye ez egy blog, és első sorban azért van, hogy én itt fárasszalak titeket a napjaim fontosabb mozzanataival. Úgyhogy ezt fogom tenni.
Mint már említettem, apával szombaton elmentünk túrázni az egyik baráti családdal, akik amúgy ugyanúgy apja-lánya felállással vettek részt a programon, mint mi. Azt is mondtam, hogy a Bakonyba megyünk. Hát tévedtem. Mint kiderült, Bakony helyett a Börzsöny volt a programon, egész pontosan Tolmács, ami valahol Bp mellet van és nem több egy aprócska falunál. Hosszú történet lenne elmagyarázni, hogy kihez is mentünk, és ki ő nekünk, (még én magam sem látom át teljesen a kapcsolat szövevényes hálóját) úgyhogy csak annyit kötök az orrotokra, hogy azért volt bazinagy felhajtás, mert a két kisgyermekének születésnapjuk volt. Ennek örömére levágták az egyik kecskét, (nyugodj békében Berci, köszönjük hogy ízletes húsoddal hozzájárultál a jókedvünkhöz!) és pörit csináltak belőle. Utána meg túrázni mentünk, de az már vasárnap volt, úgyhogy egy pöppet még regélek nektek a szombatról. Szóval a pöri után lementünk a völgybe, hogy felállítsuk a sátrakat, ami mellesleg most meglepően könnyen ment. A mi sátrunk a Vikivel valami bitangpusztulatosan apró sátor volt, ilyen instant sátor, amit a Decathlonban árulnak, és gyakorlatilag alig fértünk el benne, este meg kétszer halálrafagytam (és szokásomhoz híven jól meg is fáztam), de azért jó volt. Mellesleg kissé azért gyertyatartónak éreztem magam, mert hát amilyen a szerencsém, persze, hogy összetalálkoztunk egy budapesti vagánycsávóval, aki amúgy majdnem túl tökéletes lenne, ha nem az lett volna a második mondata, hogy ő biza dupstepet hallgat, és aki persze a bögyösebbik leányka figyelmét választotta inkább. Ezzel nincs is semmi baj, csak elég nyomorult érzés az, ha félig-meddig figyelmen kívül vagy hagyva - persze, ahogy már mondtam, Mr. Majdnemtúltökéletes majdnem túl tökéletesnek bizonyult, úgyhogy marha figyelmes is volt velem szemben is. Ilyen és ilyesféle beszélgetéseink azért javával voltak:

Mr. Majdnemtúltökéletes: ... és szeretek főzni is! Imádok új dolgokat kipróbálni a konyhában, és szakácsnak akarok tanulni. 
Viki: Ó, én is szeretek sütni meg főzni. Állandóan kísérletezgetek új összetevőkkel, meg ilyenekkel.
Én: Amúgy én Bea vagyok.
Mr. Majdnemtúltökéletes: Komolyan? Na ne! És képzeld, fotózom is.
Én: Szóval... igen. Bea.
Viki: Hú, az király!

Hát ja. Kissé talán eltúlzott a bemutató párbeszédem, de azért helyesen mutatja a szituációt. Plusz a srácnak volt két veszettül aranyos kutyája, amiket mindenki imádott, meg egy marha cuki hiperaktív kisöccse, aki meg imádta a Vikit (kezdem úgy érezni, őt mindenki imádja...), és ráadásul a szempillái kétmérföldesek voltak. Nem a fura fajtából, hanem a nem tudod levenni a szemed róla fajtából. Szívás, mi? És mindennek a tetejében este egy pléden ücsörögtünk, betakarózva, egy tábortűz mellett, a csillagos ég alatt, és néha már komolyan azt vártam, hogy azok ketten mikor smárolják már le egymást. 
Amúgy a másnapi túra még az éjjeli hidegen is túl tett, mert ott meg lejártam a lábamat, és hullaként tértem haza. Nyolc órás komoly túra volt, ami bakanccsal a lábadon sem kényelmes, és ami átlagban háromszor-négyszer komolyan halálközeli élményben részesít, de visszanézve igazán szép és jó dolog volt végigjárni a Csóványost meg a mit tudom én már mit, szóval tessék kipróbálni! A túra után kaptunk tortát meg vacsit, (már aki.. mi lemaradtunk róla, mert fene sürgős volt fürdenünk) aztán mi elindultunk haza, mert apának hétfőn már dolgoznia kellett. (Amiből amúgy nem lett semmi, de ez már egy másik történet. Talán majd holnap.) Az egészet összefoglalva tehát részem volt egy meglepően kifárasztó túrában és a kecskepöri csodáiban, pluszban pedig még Jenő, a kecskeszarvú szarvasember tanait is hallgathattam Vikitől, ami egy hosszú történet, és hidd el, nem akarod tudni. Amúgy észrevettem, hogy a challenge-t félbehagytam. De holnap folytatom. Ahogy a beszámolót is a hosszúhétvégémről, most viszont teperek Barátok köztöt nézni, mert én hű fan vagyok ám.