Olvadt csokol�d�

Gemma  2012.08.22. 15:50

Olvadt csokol�d�

 

    Eml�kszem, milyen volt az els� tal�lkoz�sunk, azon a sz�rke �szi d�lut�non. �pp hazafel� tartottam: hossz� volt a nap, a munkahelyemen nem alakultak j�l a dolgok. V�gtelen�l f�radtnak �s kedvtelennek �reztem magam, �s �n nem l�ttam �rtelm�t az �letemnek. 

    Ekkor l�ttalak meg. A h�zamt�l nem messzire van egy apr�, b�jos park, amin minden nap kereszt�ls�t�lok, m�g haza�rek. Aznap is ott s�t�ltam, de nem �rz�keltem a sz�nes �sz b�d�t� var�zslat�t, ahogy semmi m�st sem magam k�r�l. Eg�sz addig, m�g meg nem pillantottalak. 

      Ott �lt�l, egyed�l, �s r�m emelted a tekintetedet. Olvadt csokol�d�, ez jutott eszembe, majd az, hogy milyen elhagyatottnak t�nsz, apr�, betegesen sov�ny testeddel, csapzott kin�zeteddel. Nem t�nt�l boldognak, de ahogy r�m n�zt�l, a szemeid nevettek. �l�nk, j�t�kos csillog�suk azt �zente: Az �let csod�sabb, mint gondoln�d, csod�sabb mindenn�l, �s te m�gis sz�rk�nek l�tod? 

       Akkor �s ott elsz�gyeltem magam. Nem mertem �jra a szemedbe n�zni, mert f�ltem, hogy azok ism�t �tl�tnak majd rajtam. De te nem zavartattad magad. Csendesen, kiss� bizonytalanul odaj�tt�l hozz�m, v�gig rajtam tartva a szemed. N�m�n figyelt�l, �s m�r tudtam, hogy te �jra besz�nezheted az �n kifakult vil�gomat. 

        

     Milyen �nz� is voltam akkor! Nem n�ztem, hogy tartozol-e m�r valakihez �s nem sz�m�tott, hogy esetleg m�r valaki �let�nek a r�sze vagy. Tal�n, az elej�t�l fogva tudtam, hogy nincs senkid ebben a kegyetlen vil�gban, de lehet, hogy csak pr�b�ltam ezt hinni. 

      Mert nekem sz�ks�gem volt r�d, �s l�ttam, hogy neked is r�m.

      Az els� �vek maguk voltak az egyre meg�j�l� csod�k. Olyan volt, mintha eddig f�l �letet �ltem volna, vagy mintha hi�nyzott volna a legfontosabb r�szem, de v�g�l ism�t kiteljesedhettem. A napok t�bb� nem voltak elkeser�t�en unalmasak �s egyform�k, hisz te mindig ott volt�l nekem.

      A neh�z pillanatokban mindig megnyugtat� volt arra gondolni, hogy otthon v�r valaki, valaki, aki teljes sz�vb�l ragaszkodik hozz�m �s szeret. Ha hazamentem te mindig kit�r� �r�mmel fogadt�l, szemeid csillogtak �s l�ttam benn�k, hogy hi�nyolt�l. Ilyenkor mindig elt�lt�ttem veled egy r�pke �r�csk�t. Besz�ltem neked a gondjaimr�l, az �lmaimr�l, a f�lelmeimr�l. Ha szomor� voltam, te odaj�tt�l hozz�m, �s csendesen �ld�g�lt�l velem, nem sz�m�tott, mennyi ideig tartott, m�g k�pes voltam �jra mosolyogni. Ilyenkor mindig nekem d�lt�l, mintha ezzel akarn�l r�venni, hogy �lljak fel, n�zzek szembe a gondjaimmal, �s mondjam azt, hogy nem sz�m�t. Nem sz�m�t, b�rmi t�rt�nj�k is, mert �n mosolyogni fogok �s nevetni, kacagni teljes sz�vemb�l.

       Ezt n�ha nagyon neh�z volt megtenni. Azokon a napokon, amikor �gy l�ttam, minden veszni fog, legink�bb s�rni lett volna kedvem. Azt hiszem, ha nem lett�l volna ott, akkor s�rtam volna, s�t, feladtam volna mindent. Te azonban mindig ott volt�l nekem. T�mogatt�l, nem hagytad, hogy elrontsam az �letem, �s a tekinteted mindig mosolygott r�m. �gy visszagondolva, �gy hiszem, nekem te volt�l az �rangyalom. Vicces, hogy ezt eml�tem, hisz tudod, �n sosem hittem az angyalokban. Ahhoz t�l sok f�jdalom van a vil�gon, hogy �k is l�tezhessenek. De ahogy r�d n�ztem, t�bb�-kev�sbb� elhittem, hogy l�tezik valaki, aki vigy�z r�nk.

      A legszebb pillanatok azok voltak, amikor kis�t�ltunk a kis parkba a h�zunk el�tt, figyelt�k az embereket, n�zt�k, ahogy nevetnek, n�zt�k, ahogy boldogok voltak. Mi is boldogok voltunk. Volt egy kis domb, ahova mindig felm�sztunk, �s ott fek�dt�nk eg�sz d�lut�n, csukott szemmel, sz�tlanul, �lvezve a szell� l�gy cir�gat�s�t. Ann�l a n�ma egyet�rt�sn�l semmi sem volt jobb.

       Azt�n t�volodni kezdtem t�led. 

       Nem tudom, mi miatt, nem tudom, hogy gondoltam, �s v�gk�pp nem tudom, mit k�pzeltem magamr�l. �n mindig is a bar�tomnak tartottalak. Te volt�l az �letem t�mpontja, te volt�l az �n boldogs�gom forr�sa. Mindig sz�m�thatam r�d, �s ezt ki is haszn�ltam. �lland�an. Te semmit sem k�rt�l t�lem, csak egy kis szeretetet, egy kis t�r�d�st. �rezni akartad, milyen, amikor valaki szeret. �n is ezt akartam, �s meg is kaptam t�led. 

        Te viszont v�g�l nem kapt�l semmit.

        Egy id� ut�n elhanyagoltalak. Ha otthon voltam, �ltal�ban sosem vettem m�r �szre, hogy hi�nyoznak neked az egy�tt elt�lt�tt �r�k, hi�nyoznak, mikor besz�lgettem veled az �letemr�l, s legf�k�ppen hi�nyoztak a s�t�k a parkban. Az is lehet, hogy �szrevettem, csak igyekeztem figyelmen k�v�l hagyni ezt. Az �letemben minden felgyorsult, minden megv�ltozott, �s nem maradt m�r id�m r�d.

         Te azonban tov�bbra is szerett�l, tov�bbra is t�r�dt�l velem �s vigy�zt�l r�m. Ahogy bel�ptem az ajt�n, el�m j�tt�l, a szemeidben m�g mindig ott csillogott a rem�ny �s a viszontl�t�s l�zas �r�me. Vid�man �dv�z�lt�l, �s ilyenkor a tekinteted rendszerint v�rakoz�n villant r�m. Azt rem�lted, hogy majd ma �jra oda�l�k mell�d, �s �jra mes�lni fogok. �s �n, mint valami sz�vtelen sz�rnyeteg, m�g r�d is �v�lt�ttem. „Mi�rt vagy mindig az �tban? Menj innen!“ Ki�ltottam sz�razon, �s egyszer�en els�t�ltam melletted. Te pedig csal�dottan hajottad le a fejed, �s �letedben el�sz�r ott csillogott a v�gtelen szomor�s�g a szemedben. Azokban a gy�ny�r�, csokol�d�barna szemekben.

 

    Egy nap arra j�ttem haza, hogy m�r nem �dv�z�lsz. �n buta, el�sz�r m�g s�t�t �r�m�t is �reztem, hogy v�gre megtanultad, ilyenkor nem kell k�r�l�ttem l�batlankodj. Eg�sz est�ig nem tal�lkoztam veled, de akkor elfogott valami furcsa �rz�s. Valami nem volt rendben.

     H�vtalak, de nem j�tt�l. V�gigkutattam a h�zat, de nem tal�ltalak. V�g�l tehetetlen d�hvel lerogytam az asztalhoz, �s addig ism�telgettem a nevedet, m�g el� nem j�tt�l valahonnan. M�r nem tudom, honnan bukkant�l fel, de nem is �rdekel. Abb�l a percb�l csak arra eml�szem, hogy milyen r�mesen n�zt�l ki. Alig �llt�l a l�badon, gyenge volt�l �s sov�ny, de amint megl�tt�l, r�gt�n megpr�b�lt�l odaj�nni hozz�m.     

     De nem �rt�l el.

     Az orvosok azt mondt�k, nincs semmi baj. Megnyugtattak, hogy rendbe fogsz j�nni. „Ez egy j�indulat� daganat, nem kell agg�dni! M�g m�t�t sem sz�ks�ges.“ Mondogatt�k, �s �n v�g�l elhittem nekik. Nem kellett volna.

     Gyorsan hazaengedtek, de �n v�gig veled voltam. Nagyon agg�dtam. F�ltem, hogy hirtelen rosszabul leszel, �s v�gleg elhagysz. Te mindig megnyugtatt�l ilyenkor. A szemembe n�zt�l, a tekinteted azt �zente: �n sosem foglak elhagyni. Tudtam, hogy igazat mondasz.

      Hamar fel�p�lt�l, �s lassan megint olyan energikus volt�l, mint r�gen. Hirtelen megint minden rendben volt. R�j�ttem, hogy hib�ztam, �s igyekeztem �jb�l sokat t�r�dni veled. Te h�l�sabb volt�l ez�rt, mint valaha b�rmi�rt is.

      Azt�n minden nagyon gyorsan t�rt�nt.

      �sszeest�l. Bevittelek a k�rh�zba. Azt mondt�k, m�r k�s�. Megm�t�ttek. Belehalt�l.

       Azokra a sz�rny� �r�kra nem eml�kszem tiszt�n. Olyan volt az eg�sz, mint egy r�m�lom: eg�szen kusza �s elmos�dott, a percek �s a t�rt�n�sek �sszefolytak egy s�t�t massz�v�, ami egyre n�vekedett. Arra az�rt tiszt�n eml�kszem, hogy beengedtek hozz�d, azt mondt�k, nyugodtan b�cs�zzak el. N�m�n, megrend�lten engedelmeskedtem nekik, �s le�ltem mell�d. Azt hiszem, csak akkor j�ttem r�, mennyire sz�ks�gem volt r�d �s te mennyire j� volt�l hozz�m. Mindig.

      H�s�ges volt�l hozz�m a v�gs�kig. �n elhagyhattalak, de te sosem hagyt�l el engem. Tudom, hogy m�g most is vigy�zol r�m. �gy sajn�lom. Sajn�lom, hogy h�tat ford�tottam neked, sajn�lom, hogy vissza�ltem a szeretetteddel. Minden sajn�lok. Rem�lem, meg tudsz bocs�tani nekem...

 

     A r�gi, kopott asztaln�l �lt. A l�nyok m�r aludtak, a f�rje pedig esti m�szakos volt.  Egyed�l volt az eg�sz h�zban. 

     K�s�re j�rt, kint m�r feket�be borult az �g �s a kis konyh�ban is csak egy apr� l�mpa pisl�kolt. A rezg� f�ny megvill�g�totta a kez�ben tartott, r�gi, gy�r�tt f�nyk�pet. A k�p egy huszon�ves n�t �s egy nyelv�t vid�man l�gat�, aranysz�r� kuty�t �br�zolt, ahogy egym�snak d�lve, kinn �lnek valahol egy domb tetej�n. A fiatal, barna haj� n� teljes sz�vb�l nevetett, �s furcsa m�d, mintha a kutya meleg, barna tekintet�ben is ugyanez a fesztelen vid�ms�g t�kr�z�d�tt volna.

     Mindigis szerette ezt a f�nyk�pet. Ez egy nagyon j� k�p volt, pontosan az olyan fajt�b�l, ami hitelesen adja vissza a hangulatot �s az �rz�seket, mikor az ember n�zegeti, Csoki pedig �ppen ilyen volt, mint ahogy a k�p mutatta. Eg�sz �let�ben vid�m, odaad� �s h�s�ges t�rs, akin�l soha nem k�v�nhatott volna jobbat.

     - K�sz�n�k mindent, Csoki. N�lad jobb kutya nem l�tezett. K�sz�n�m, hogy mindig velem volt�l. K�sz�n�m, hogy minden hib�m ellen�re te sosem hagyt�l el.