|
Ugyanaz a bűn
Gemma 2013.07.09. 21:12
Mindig ugyanolyan volt. A csont émelyítő roppanása, a tekintetében remegő zavarodottság, a halk, mindent betöltő könyörgés. Ugyanaz az arc, ugyanaz a csont, hús és bőr, ugyanaz a fájdalom. Sosem volt vége.
- Cas...
Egy név. Egy megremegő hang. Ciánzöld tekintet, olyan, ami lemarja róla a bűnöket, mindent lemar, csak a lelkét hagyja meg, a lelkét, ami talán nincs is, ő mégis hisz benne. És kinyújtja érte a kezét. Egy ima, a szavak üres visszhangot vernek a fejében. Cas, hallasz engem? Cas? Cas! Vörös a keze a bűneitől, és émelyeg attól, amit tesz, de az ujjai nem remegnek, ahogy kegyetlenül ráfonódnak a nyakára, és nem eresztenek.
- Ne, ne... Cas...
Mélyen a húsába mar, mert nem akarja ezt a hangot és nem akarja ezt a nevet. Nem bírja ki. Egyszer az övé volt, mindenével hozzá tartozott, de már nem számít, itt semmi és senki sem számít, csak a hidegség, ami kiégeti belőle őt a hangjával, a tekintetével, és az érintésével együtt.
Haláltól csillogó vér folyik a kezeire, égeti a bőrét, de nem engedi el a nyakát, addig nem, míg abból a képtelenül zöld tekintetből ki nem kopik minden, a remény, a szeretet, a veszteség... az élet. Egy csont kettéroppan az ujjai között, de már nem számít. Már mindenét elvette.
Teljesítette a parancsot.
- Cas, szükségünk van rád! Szükségem van rád...
Ugyanaz a hang, ugyanaz a név. Mindig ugyanolyan. Ugyanaz az arc, csont, hús, bőr és ugyanaz a fájdalom. Ugyanaz a tett, ugyanaz a parancs.
Öld meg. Vedd el mindenét!
Ugyanaz a bűn.
- Cas...
Megremeg benne valami. Talán a lelke.
- Cas...
Kinyújtja felé a kezét,mert ezt kell tennie, és gyengéden megérinti az arcát. Erőtlen szorítást érez a karján, valamiféle szótlan búcsút, a szíve majd belesajdul.
Nem tudja megtenni. Nem akarja megtenni.
Amikor megkérdezi tőle, hogy mi törte meg a kapcsolatot, hazudik.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
