Sajnálom, hogy rohadt rég nem jelentkeztem, de kicsit elment a kedvem mindentől a blogtól. Ennek több oka is van természetesen, a legelső pedig az, hogy az én hétköznapjaim ugyanolyan unalmasak, mint a tiéid, és még ha valami érdekes is történik, úgy érzem, nem éri meg kiírnom ide a nagyvilágnak, mert az sosem olyan óriási, hogy megosszam az internettel. Szóval a fun stuff 90%-át megtartom magamnak. További okfejtésbe nem bocsátkoznék, mert akkor csak arról siránkoznék, hogy mennyire lusta vagyok és hogy mennyire úgy érzem, hogy csupán magamnak, meg annak az öt kedves és mélyen tisztelt hibbantnak írok, aki néha úgy dönt, érdemes benézni hozzám. Szóval a téma itt lezárul.

Next. Megvolt a szülinapom. Drámaian semmilyen volt, de tényleg, ennyire semmilyen szülinapom még életemben nem volt, az egyik legjobb barátnőm pedig fel se köszöntött, annyira érdekelte, hgy mi van velem. A többiek viszont nagyon cukorpofák voltak, a Fanni meg a Lilla vagy öt szülinapi dalt elénekelt nekem (két nyelven, hoppá-hoppá), a Niki (+ Viki) meg meghívott egy kedves kis kávézóba, ihattam és ehettem amit akartam. A szüleintőm egy könyvet kaptam, meg egy weird cicanadrág-bőrnadrág keverék akármicsodát egy gyönyörű szép fehér, hátul cipzáros pulóverrel összepárosítva. Kicsi szívem mindnek örvendett. (És elvileg még van két kivánságom. Azt hiszem következőre bepróbálkozom a Michael Grant Gone angol nyelvű hatkötetes sorozat megvételével. Ebay-en már ki is néztem magamnak az aukciót.)
Egyébként tudni szeretnétek, hogy telt a mai napom? Önéletrajzot írtam. Önélet-fucking-rajzot. Tizenhat évesen, tojáshéjjal a seggemen. A drága magyar tanárnő kedvéért. Csupán három-négy órámat vette igénybe, igazán, és még így is elbasztam a kézzel írott változatot, mert nagyjából a lap felénél jöttem rá, hogy rohadtul nem tagoltam a szöveget, de mindegy. Addigra annyira felidegesítettem magam ezzel a hülyeséggel, hogy egész egyszerűen folytattam tovább. Szenzációs. A legépelt, nyomtatott változatom meg megakadt a legépeltnél, mivel nyomtatónk, na az nincs. Szóval az most fog elmenni e-maillel a tanárnőnek. Fogalmam sincs, mit fog hozzá szólni, de őszintén, mert én nem vagyok megelégedve vele, csak már elfogyott a türelmem hozzá. Magát a szöveget egy fél óra alatt összerittyentettem, de a kitalált szakom, végzettségeim és eddigi munkahelyeim kiválasztása elvette tőlem az életemet. (Egyébként végül ELTE Bölcsészettudományi karos lettem, kommunikáció és médiaszakon. Gondolkodtam az anglisztikán is, de igazából azzal úgy voltam, hogy halvány fogalmam sincs, hogy az mihez jó az életben. Meg a műfordító is megfordult a fejecskémben, csak az meg túl későn.) Mindegy. Olyan lett, amilyen.
Szombat hajnalban amúgy végre sikerült skype-olnom a Fazival (meg a barátnőjével), oh joy! Jó volt végre hallani a hangját így két hónap után. Következő héten lesz homecomingjuk, aztán meg halloween. Tök jó neki.