Living in the FAYZ2013.10.20. 20:19, Gemma
and other stuffs
Gyors update a "Gemma végigsikítja London nevezetességeit" projectről: Gemma tényleg végig fogja sikítani London nevezetességeit március egy és tíz között, csak épp nem a barátnőjével. Hanem az egyik osztálytársával, de héj, legalább kiderült, hogy ketten leszünk egy családnál, szóval ez így elfogadható kompromisszum. Már előre félek, hogy én megérkezem nagy mosolyogva, a britek meg mind rámgrumpyznak majd. Ennyit erről.
A hétvégén gyorsan végigrágtam magam Leiner Laura legújabb gyöngyszemén, a Bábelen. Ez ugyanolyan könyv volt, mint az összes SZJG. A főszereplő többszázszor kiverte nálam a biztosítékot, a narráció és a szóhasználat is, de volt benne valami, ami miatt muszáj volt végigolvasnom. És héj. Leiner Laura tulajdonképpen fejlődött, azt hiszem - a végkimenetel legalábbis nem volt olyan nagyon kiszámítható, mint az SZJG-ben. Itt volt egy kis csavar, és azt hiszem ez volt az első könyv, amikor egy szerelmi háromszögből (hát... vagy valami olyasmiből) az általam preferált srác került ki győztesen. Maga a Bábel koncepciója, ötlete is nagyon tetszett, bár egyszerűen nem bírtam elhinni, hogy ez egy világszínvonalú, nagyon híres és nagyon király fesztivál... pont itt, pont nálunk, pont Pápán. A másik, ami nagyon de nagyon odabaszott nekem, az Zsófi (a drága főszereplőnk) öntelt fesztiválfogása volt, ami miatt majdnem elégettem a kölcsönbe kért könyvet a szobám közepén, úgy... ötször. Na már most. Zsófika elment egy kicseszett ZENEI fesztiválra, a nulladik naptól kezdve ott ült a seggén a hatodik napig, de a beléd csak egyetlen egy koncertre volt képes elhúzni, azt sem látta teljesen, mert rohant szerelmet vallani a barátjának - aki mellesleg közölte vele, hogy ráér ám a koncert után is, ami után mellesleg egész eddigi életében megrögzötten vágyódott. Ezen kicsit felhúztam magam. Meg azon is, hogy Zsófika szerint egyfajta hierarchia van a fesztiválózók között, ahol a legalja természetesen a szerencsétlen napijegyesek, akik amúgy seggarcok és követelődzők, mert szegények csak egy napig élvezhetik a fesztivált. Ne tudjátok meg, hányszor csaptam le a könyvet, mert Zsófi valami lenézőt mondott a napijegyesekről. (Amit természetesen mindig magamra vettem, voltos napijegyes lévén.) Kislány, abba nem gondoltál bele, hogy a napijegyesek talán azért napijegyesek, mert valamiért nem engedhetik meg maguknak a hetijegyet??!!! NEM?! Arhg. Ne is beszéljünk erről többet.
Beszéljünk inkább más könyvekről, egész pontosan Michael Grant Gone könyvsorozatáról, amit a héten megvettem az Ebay-en, angolul. Yay! Jelenleg nagy élvezettel olvasom a második kötetet (az elsőhöz már volt szerencsém magyarul), buzgón kihúzogatom és kicetlizgetem az ismeretlen szavakat, és büszkén düllesztem a mellem csak úgy magamnak, mert büszke vagyok rá, hogy angolul olvasok. Egónövelésnek jó.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Hát, nekem szégyenszemre a kb. 300 könyvemből örülök, ha van 10 angol (na jó, ha utánaszámolok, kb. 20). De van, ami mindkét nyelven megvan. Amúgy a fordítás tényleg nagyon fontos, de főleg azóta lettem ilyen kritikus, mióta annak tanulok. :D Általában vásárlás előtt azért beleolvasok a könyvbe, hogy igényes-e a magyar verziója. Az abszolút kedvenc fordítóm Kamper Gergely, ő fordította Az Első Törvény-trilógiát, és a Csontvárost is miatta olvastam el (így legalább kicsit elviselhető volt az amúgy igen alja "irodalom"), a klasszikusokat meg már csak a múlt századi ékes magyar nyelv miatt érdemes úgy olvasni (mondjuk a 18. századi angol irodalomtól engem mentsetek meg).
Egyébként hozzá kell tenni, hogy azért sokszor az eredeti angol szövegek sem túlságosan jók. Például a Csontvárost is anno angolul kezdtem, és az irodalmiság a basic english szintjét súrolgatta, szóval azon a fordítás határozottan javított. Bár ezek a mostani YA-könyvek, amik csak úgy özönlenek be Amerikából, mind hasonlóak, sok értéket nem kell keresni bennük, bár tény, hogy nem is azért íródtak, hogy adjanak valamit (és soknak a fordítása is hasonló színvonalú, mert gyorsan kell sokat fordítani, a 14-15 éveseknek meg mindegy, úgyis megveszik).
Jó, én mondjuk befoghatom, mert én angolul kb. sosem olvasok rendes könyveket, csak a sok szar akadémikus szöveget, nyelvészeti könyveket, 18-20. századi dokumentumokat, azok meg elég fárasztóak (most is mindjárt esek neki az amerikai felvilágosodásnak in english). Szóval néha tényleg örülök, amikor a nap végén kezembe vehetek egy szórakoztató irododalmi könyvet magyarul. :D És akkor még folytathatnám, hogy ebből adódóan a konyhaangolom is csapnivaló, egy mindennapi beszélgetésre képtelen vagyok, viszont szívesen elcsevegek bárkivel a hidegháborúról. Éljen az anglisztika :(
Bocsánat a kisregényért, de végre egy téma, amihez hozzá tudok szólni :DD