Gyors update a "Gemma végigsikítja London nevezetességeit" projectről: Gemma tényleg végig fogja sikítani London nevezetességeit március egy és tíz között, csak épp nem a barátnőjével. Hanem az egyik osztálytársával, de héj, legalább kiderült, hogy ketten leszünk egy családnál, szóval ez így elfogadható kompromisszum. Már előre félek, hogy én megérkezem nagy mosolyogva, a britek meg mind rámgrumpyznak majd. Ennyit erről.

A hétvégén gyorsan végigrágtam magam Leiner Laura legújabb gyöngyszemén, a Bábelen. Ez ugyanolyan könyv volt, mint az összes SZJG. A főszereplő többszázszor kiverte nálam a biztosítékot, a narráció és a szóhasználat is, de volt benne valami, ami miatt muszáj volt végigolvasnom. És héj. Leiner Laura tulajdonképpen fejlődött, azt hiszem - a végkimenetel legalábbis nem volt olyan nagyon kiszámítható, mint az SZJG-ben. Itt volt egy kis csavar, és azt hiszem ez volt az első könyv, amikor egy szerelmi háromszögből (hát... vagy valami olyasmiből) az általam preferált srác került ki győztesen. Maga a Bábel koncepciója, ötlete is nagyon tetszett, bár egyszerűen nem bírtam elhinni, hogy ez egy világszínvonalú, nagyon híres és nagyon király fesztivál... pont itt, pont nálunk, pont Pápán. A másik, ami nagyon de nagyon odabaszott nekem, az Zsófi (a drága főszereplőnk) öntelt fesztiválfogása volt, ami miatt majdnem elégettem a kölcsönbe kért könyvet a szobám közepén, úgy... ötször. Na már most. Zsófika elment egy kicseszett ZENEI fesztiválra, a nulladik naptól kezdve ott ült a seggén a hatodik napig, de a beléd csak egyetlen egy koncertre volt képes elhúzni, azt sem látta teljesen, mert rohant szerelmet vallani a barátjának - aki mellesleg közölte vele, hogy ráér ám a koncert után is, ami után mellesleg egész eddigi életében megrögzötten vágyódott. Ezen kicsit felhúztam magam. Meg azon is, hogy Zsófika szerint egyfajta hierarchia van a fesztiválózók között, ahol a legalja természetesen a szerencsétlen napijegyesek, akik amúgy seggarcok és követelődzők, mert szegények csak egy napig élvezhetik a fesztivált. Ne tudjátok meg, hányszor csaptam le a könyvet, mert Zsófi valami lenézőt mondott a napijegyesekről. (Amit természetesen mindig magamra vettem, voltos napijegyes lévén.) Kislány, abba nem gondoltál bele, hogy a napijegyesek talán azért napijegyesek, mert valamiért nem engedhetik meg maguknak a hetijegyet??!!! NEM?! Arhg. Ne is beszéljünk erről többet.
Beszéljünk inkább más könyvekről, egész pontosan Michael Grant Gone könyvsorozatáról, amit a héten megvettem az Ebay-en, angolul. Yay! Jelenleg nagy élvezettel olvasom a második kötetet (az elsőhöz már volt szerencsém magyarul), buzgón kihúzogatom és kicetlizgetem az ismeretlen szavakat, és büszkén düllesztem a mellem csak úgy magamnak, mert büszke vagyok rá, hogy angolul olvasok. Egónövelésnek jó.