Én nem tudom, ki látta ezt a filmet, és ki nem, de azt hiszem, ez egy olyan alkotás, amit bátran ajánlhatok bárki figyelmébe. Gyönyörű film, de komolyan. Az előbb néztem végig az HBO-n (apró megjegyzés magamnak: _{NE nézz egész nap HBO csatornákat, főleg ne össze-vissza, mert érzelmileg instabillá fogsz vállni.)} Hogy miről is szól a film? Nézzük csak:

"Rizvan Khan, a fiatal muszlim férfi Indiából költözött San Franciscóba, ahol a fivérével és a sógornőjével él. Rizvan, aki az autizmus enyhébb formájában, Asperger-szindrómában szenved, beleszeret Mandirába, egy hindu bevándorlóba. Családja ellenkezése dacára feleségül veszi, és egy kis vállalkozásba kezdenek. Boldogságban élnek a 2001. szeptember 11-i terrortámadásig, melynek következtében egy csapásra megváltozik a muszlimok megítélése Amerikában. Mandira elhagyja Rizvant, aki képtelen felfogni a történteket. Hogy visszakapja élete szerelmét, átutazza egész Amerikát."

- mondja a PORT.hu

De ez a film nem csak erről szól, nem csak ennyiről. 165 perc alatt sok mindenre megtanít, már ha figyelsz a történésre. Szó van itt a rasszizmusról, autizmusról, a megítélésről, a szerelemről, a megkülönböztetésről, az emberi jellemről, a barátságról, a jóságról, a kitartásról, döntéseink súlyáról...  ha nem is mindenről, de nagyon sok fontos dologról. És én azt mondom, hogy marha nagy tanulsága van, na meg persze kellően befolyásolja az érzelmeidet is. Már szerintem - én nevettem, örültem, sírtam és szomorkodtam, együtt a szereplőkkel. (Aztán úgy az utolsó 60 percet madjnem végigbőgtem, de ez nem lényeg...) Örülök, hogy unalmamban az HBO 2-re kapcsoltam, mert ez a film nagyon megérte a rászánt időt. Tényleg csodálatos volt. Megy a kedvencek közé - bár nem hiszem, hogy többször végig bírom nézni. _{Nemszeretekennyitsírniegyfilmen.}

Elnézést, amiért csak ilyen rövid beszámolót kaptatok, biztos vagyok benne, hogy más még csomó okos gondolatot tudna írni egy ilyen filmhez, de én úgy érzem, ehhez nincs mit hozzáfűznöm. Ha megnézed a filmet, megérted.

Ha most tumblr-ra írnék épp, akkor valami ilyesmi foglalná el az egész bejegyzést:

ALVJDFVLADFFDHABVFLHABVLAZ MY FEEELS ASDSFAGSDARGAYVARGA MY BABIES!

De mivel nem tumblr-on vagyok, inkább csendben maradok.

Szóval tegnap megígértem, hogy folytatom a hétvégém leírását, és mivel közben eszembe jutott, hogy kihagytam pár igen fontos részletet, (szám szerint egyet, de az hülyén hangzik, hogy egy igen fontos részletet) ezért most megint itt vagyok. Hogy mit hagytam ki? Életem egyik komolyan meghatározó mozzanatát, ami talán örökké lelkemre nyomta bélyeget, és megváltoztatta a világnézetemet. Just kiddin'. Starbucksban jártam. És igen, tényleg marha rég áhítoztam a híres üzletlánc kávéja után, de azért pár korty vanilliával és fahéjjal ízesített csoda még nem változtatt meg drasztikusan. Csak majdnem. Szóval igen, voltam az Aréna Starbucksában, ahol egyébiránt tök kedves kiszolgálást kaptam - meg egy adag meglepettséget is. Felvázolom a helyzetet:

Én: Kérnék egy vanilliás cappucinót (vagy már nem tudom, mi volt az). Koffeinmenteset.
Szépen mosolygó (srác) kiszolgáló: Rendben. Megkérdezhetem a nevedet?
Én: Öööö... cukorral?

Hát ja. Hiába voltam vele tisztában, hogy külföldön ez a módi, azt hittem, itt a világ végén, Európa közepén valahogy nem így megy. Tévedtem. Végül csak sikerült kinyögni a nevemet, (nagy zavaromban a teljeset... bravó én!) és a kávémat is megkaptam, szóval összeségében nagyon pozitív benyomást kaptam a Starbucksról. És a kávé is finom - meg a frappéjuk is, de ez más tészta.
Na tehát, ezt hagytam ki a szombati programból, most viszont kitérnék a hétfői napomra is. Mivel az én családom egy napig is képtelen megülni a fenekén, aznap Pandorfba mentünk - a cél az volt, hogy apának vegyünk egy farmert, amibők közben kettő lett. Én meg nagyon sok pénzt elszórtam. Hát ezért (is) utálok én vásárolgatni! Rögtön kirepült az ablakon a pénzem jórésze, és a röhej az, hogy még azt sem tudom igazán megmondani, hogy mire. Mármint persze, egy fekete bálozó ruhára meg egy jeggings-re, (aki ugyanolyan értetlenül áll a titokzatos szó előtt, mint akkor én: jeans + leggings = jeggings) de azok valami eszméletlen drágák voltak. De megérte. A két katonai beütésű hosszú ujjúval, meg a marha király barna bakanccsal, amit még vettünk, egyszerűen paszentul néz ki a jeggings. És ezzel a vásárlás nagyjából másfél hónapig letudva számomra.
Este, mint tudjátok, és mint valószínűleg nem tudjátok, búcsú volt a mi kis városkánkban, ahova feltétlenül ki kellett mennem, úgyhogy én meg még hét őrült kivonultunk a nagy rétre, ahol a mini-vidámpark volt felállítva. Mint ahogy az ilyenkor lenni szokott, mindenféle hülyeségekre felültünk, (jól be is vertem a fejemet az egyik miatt) igazából nem lényeg, hogy mire - jó napunk volt. Egészen negyed tizenkettőig voltam kint, de a végén már csak beszélgettünk a srácokkal a gördeszkás pályán ücsörögve. Meg táncoltunk... valószínűleg a fél város hülyének (ill. részegnek) nézett minket, de no problemo, mi jól szórakoztunk. 

28. nap: Hiszel a szerelemben első látásra - miért?

Hááát... mondjuk. Szerintem elképzelhető, hogy valaki rögtön megszereti a választottját, mert mondjuk érzi a köztük lévő köteléket, vagy csak szimplán őrült, én nem tudom, de lehet, hogy lehet. Én még nem tapasztaltam.

29. nap: 4 mód, ahogy el lehet nyerni a szíved

1. Kedvesség és figyelmesség.
2. Művészlélek.
3. Hasonló stílus, mint az enyém (rockos, vagy hogy mondjam én).
4. Ha zöld szemed van, az plusz pont.

(Ja, a képek sajátok.)

Na, végre ide is eljutottam! Már két napja tervezem, hogy írok nektek egy beszámolót, mert ugye ez egy blog, és első sorban azért van, hogy én itt fárasszalak titeket a napjaim fontosabb mozzanataival. Úgyhogy ezt fogom tenni.
Mint már említettem, apával szombaton elmentünk túrázni az egyik baráti családdal, akik amúgy ugyanúgy apja-lánya felállással vettek részt a programon, mint mi. Azt is mondtam, hogy a Bakonyba megyünk. Hát tévedtem. Mint kiderült, Bakony helyett a Börzsöny volt a programon, egész pontosan Tolmács, ami valahol Bp mellet van és nem több egy aprócska falunál. Hosszú történet lenne elmagyarázni, hogy kihez is mentünk, és ki ő nekünk, (még én magam sem látom át teljesen a kapcsolat szövevényes hálóját) úgyhogy csak annyit kötök az orrotokra, hogy azért volt bazinagy felhajtás, mert a két kisgyermekének születésnapjuk volt. Ennek örömére levágták az egyik kecskét, (nyugodj békében Berci, köszönjük hogy ízletes húsoddal hozzájárultál a jókedvünkhöz!) és pörit csináltak belőle. Utána meg túrázni mentünk, de az már vasárnap volt, úgyhogy egy pöppet még regélek nektek a szombatról. Szóval a pöri után lementünk a völgybe, hogy felállítsuk a sátrakat, ami mellesleg most meglepően könnyen ment. A mi sátrunk a Vikivel valami bitangpusztulatosan apró sátor volt, ilyen instant sátor, amit a Decathlonban árulnak, és gyakorlatilag alig fértünk el benne, este meg kétszer halálrafagytam (és szokásomhoz híven jól meg is fáztam), de azért jó volt. Mellesleg kissé azért gyertyatartónak éreztem magam, mert hát amilyen a szerencsém, persze, hogy összetalálkoztunk egy budapesti vagánycsávóval, aki amúgy majdnem túl tökéletes lenne, ha nem az lett volna a második mondata, hogy ő biza dupstepet hallgat, és aki persze a bögyösebbik leányka figyelmét választotta inkább. Ezzel nincs is semmi baj, csak elég nyomorult érzés az, ha félig-meddig figyelmen kívül vagy hagyva - persze, ahogy már mondtam, Mr. Majdnemtúltökéletes majdnem túl tökéletesnek bizonyult, úgyhogy marha figyelmes is volt velem szemben is. Ilyen és ilyesféle beszélgetéseink azért javával voltak:

Mr. Majdnemtúltökéletes: ... és szeretek főzni is! Imádok új dolgokat kipróbálni a konyhában, és szakácsnak akarok tanulni. 
Viki: Ó, én is szeretek sütni meg főzni. Állandóan kísérletezgetek új összetevőkkel, meg ilyenekkel.
Én: Amúgy én Bea vagyok.
Mr. Majdnemtúltökéletes: Komolyan? Na ne! És képzeld, fotózom is.
Én: Szóval... igen. Bea.
Viki: Hú, az király!

Hát ja. Kissé talán eltúlzott a bemutató párbeszédem, de azért helyesen mutatja a szituációt. Plusz a srácnak volt két veszettül aranyos kutyája, amiket mindenki imádott, meg egy marha cuki hiperaktív kisöccse, aki meg imádta a Vikit (kezdem úgy érezni, őt mindenki imádja...), és ráadásul a szempillái kétmérföldesek voltak. Nem a fura fajtából, hanem a nem tudod levenni a szemed róla fajtából. Szívás, mi? És mindennek a tetejében este egy pléden ücsörögtünk, betakarózva, egy tábortűz mellett, a csillagos ég alatt, és néha már komolyan azt vártam, hogy azok ketten mikor smárolják már le egymást. 
Amúgy a másnapi túra még az éjjeli hidegen is túl tett, mert ott meg lejártam a lábamat, és hullaként tértem haza. Nyolc órás komoly túra volt, ami bakanccsal a lábadon sem kényelmes, és ami átlagban háromszor-négyszer komolyan halálközeli élményben részesít, de visszanézve igazán szép és jó dolog volt végigjárni a Csóványost meg a mit tudom én már mit, szóval tessék kipróbálni! A túra után kaptunk tortát meg vacsit, (már aki.. mi lemaradtunk róla, mert fene sürgős volt fürdenünk) aztán mi elindultunk haza, mert apának hétfőn már dolgoznia kellett. (Amiből amúgy nem lett semmi, de ez már egy másik történet. Talán majd holnap.) Az egészet összefoglalva tehát részem volt egy meglepően kifárasztó túrában és a kecskepöri csodáiban, pluszban pedig még Jenő, a kecskeszarvú szarvasember tanait is hallgathattam Vikitől, ami egy hosszú történet, és hidd el, nem akarod tudni. Amúgy észrevettem, hogy a challenge-t félbehagytam. De holnap folytatom. Ahogy a beszámolót is a hosszúhétvégémről, most viszont teperek Barátok köztöt nézni, mert én hű fan vagyok ám.

Engedjetek meg pár szót az új kinézetről, mert úgy érzem, szükséges a magyarázkodás. Igazán, nagyon-nagyon. Szóval... Ha ránézel az oldalra, és csupán egy bazinagy kérdőjelt látsz a szemeid előtt ugrálni, akkor bezony helyesen nézed a design-t. Ez az izé még számomra is egy nagy kérdőjel. Azt hiszem erre lehet mondani, hogy elkúrtuk. Volt egy egész jó design ötletem, amit félig megvalósítottam, (aki jár errefelé mindennap, ((juhujj, az forduljon orvoshoz)) az pontról pontra végigkövethette, miként cseszem el az oldal kinézetét) de mivel béna vagyok CCS gyártásban, elszúrtam valamit, úgyhogy az egész borult. És most ez van. Kurva nagy fehérség, mint az alagút végén, meg egy kis szürkeség, hogy ne legyen már mennyország feelingje az embernek ha erre já - plusz a megmagyarázhatatlan színek, amiket inkább most nem magyaráznék meg. Ez most tehát a blog 2.0 kinézete, és halkan bevallom, hogy nekem azért egy egészen kicsit bejön. A kedvencem a fejléc, olyan kis motiváló, nem? Kíváncsi lennék, ki mit képzel a roppant ötletes szövegem helyére. A legötletesebbet hallucináló  emberke kap tőlem egy tábla milkát, most komolyan - Azt tudtad, hogy ha én azt mondom, most komolyan, akkor közben azt gondolom, hogy egy nagy fenét? 

Amúgy a feliratok nagy részét Rise Against dalszövegekből kopiztam, a kis részét meg Lostprophets számokéból. Meg van egy Green Day-es is, aki megmondja, melyik, az kap tőlem még egy tábla milkát. Most komolyan.