Most, hogy így végleg feladtam az elektrolízis megértését, gondoltam jövök én is a tanév eleji nyavalygással, hogy végleg beletörődhessek szomorú sorsomba. Muszáj lesz, mert jelenleg ott tartok, hogy már most elegem van az egészből, kész, vége, köszönöm ezt a két csodás napot, jöhet a szünet. Nem igazán hiszek abban, hogy ha ide kipanaszkodom magam, akkor minden meseszép lesz, de egy próbát megér.
Szóval lássuk csak. Számomra, és az egész osztályom számára az idei tanév összeszámlálhatatlan mennyiségű változásokat hozott, jókat és rosszakat egyaránt. Először is, új termet kaptunk, a 205-öst, ami a legnagyobb és legszebb terem az egész iskolában (haha suckers), csak a másodikon van, ami pont elég nagy kihívást jelent számomra reggel fél nyolckor, miután félkómás állapotban leszálltam a buszról és bevonszoltam magam a csodálatos gimnáziumunkba. Aztán, néhány tanárunk is lecserélődött. Egész pontosan a kémia, matematika és fizika tanárunktól búcsúztunk el. Az új nő, aki megpróbál nekünk kémiát tanítani az elkövetkező években, enyhén unszimpatikus, de ez még nem is lenne baj, csakhát. Furcsán tanít. Egy óránk volt vele, az elektrolízist próbálta a fejünkbe verni, de egyszerűen olyan kaotikusan magyaráz, hogy a füzetembe leírt dolgok feléhez csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy igazán szépen fog az új tollam. Arról fogalmam sincs, hogy mit miért és hogyan. Ergo, rögtön a második napon belefulladtam a kémia édes tengerébe. BIGGEST FAIL EVER. Marhára örvendek.
Az új fizika tanárnőnkhöz még nem volt szerencsém, de a többi osztályt hallgatva, akiket tanít, egy katasztrófa a nő, egyszerűen képtelen fegyelmezni, és az anyagot is elég hézagosan adja le. Erről ennyit. A matek tanárunk viszont nagyon jó arcnak tűnik (szó szerint...khm-khm), mondjuk azután a három év után, amit gyakorlatilag azzal töltöttem, hogy "matek" címszó alatt a Lara füzetébe firkáltam, kissé félek, mert az már az első óránk után világossá vált, hogy nála nem élhetem ki rejtett művészi hajlamaimat, maximum a másodfokú egyenletek bohém világában, de ennek egyelőre örülök. Majd akkor nem leszek ilyen vidám, ha éjjel kettőig a hajamat fogom tépni a példatáram felett, de let's just not think about it. 
Ettől az egész évtől előre félek. Csak ha rágondolok, sírhatnékom van. A nyár alatt a némettudásom a béka segge alá csökkent, ami csupán azért siralmas, mert ebben az évben egyszerűen muszáj lesz középfokúznom, a matekkal szorulni fog a hurok, ahogy a kémiával is, meg még kitudja mi mással, ráadásul fogalmam sincs, hogy igazolom majd a heti öt óra tesimet, mert nem csak lusta vagyok, hanem elképzelhetetlenülnagyon lusta, és nincs kedvem órákat elvesztegetnem a délutánjaimból bármire, amit én haszontalannak deklarálok. A lovaglás, a lövészet vagy az íjászat még érdekelne is, de guess what, egy kicseszett falut nevezhetek szülővárosomnak és jelenlegi lakhelyemnek, ahol az egyetlen lehetőség a néptánc, amiből meg elég volt az a kilenc év, amit lehúztam. Ha pedig bentmaradnék a városban, akkor fix, hogy este hat vagy hétre esnék csak haza, ami pokoli lenne, szóval erről szó sincs. És akkor még az 50 órás kötelező közmunkáról nem is tettem említést. Hahaha.

Már tanulom a kínait. Év végére elhagyom az országot.

(Az egyedüli dolog, ami életben tart, az az iTunes Festival, ami egész szeptemberemet bearanyozza. Lesz itt minden, a legjobban a ma esti The Lumineers fellépését várom, meg a Marsot, az Arctic Monkeys-t és a Bastille-t, de holnap mondjuk Paramore koncert lesz, aztán várható a Vampire Weekends és a Kings of Leon is. Én pedig a csodálatos almatévémen fogom bámulni mindet. Jajdenagyonjó.)

IM SO FUCKING DONE. Rohadt, nyomorék Ubisoft és rohadt, nyomorék MacBook. Miért? Miért, miért, miért, miért? Miért nem lehetett az Assassin's Creed játékokat Macre is legyártani? Csak így, egyszerűen. Hogy fütyürészve besétáljak egy üzletbe, lekapjam a PC verziót, és szépen kifizessem. Ez nektek miért nem felelt meg?! PÉNZT ADNÉK NEKTEK. De neeeem. Mac OS X-re nem lehet szart se kapni. Hát komomolyan mondom.

Feladom. Összegömbölyödök egy sötét sarokban, és átgondolom az életemet. Amiből örökké ki fog maradni Altair, Ezio, meg mindenki. Fuck off.

Az útóbbi három nap volt életem legunalmasabb három napja. Srsly. Ritka szar időnk volt, így augusztus végére, ami megakadályozott abban, hogy bármit is csináljak. De komolyan. Az eső miatt csak két programról kellett lemondjak, további háromról pedig azért, mert a barátaim lebetegedtek a napokban. MEGFÁZTAK. What the fuck?! Nem így működik a nyár, augusztus, rohadtul nem így. És nem, nem érdekel, hogy már csak egy hét van hátra. Még nyár van. MÉG NYÁR VAN. *Hiperventillál.*

Anyway. Az elmúlt három napban totálisan elhagytam magam. Délután ötig pizsamában flangáltam otthon. Minden. Egyes. Nap. Aztán ott van az is, hogy masszív 8-10 órákat töltöttem egyedül, ha nem többet. Minden. Egyes. Nap. Ez gyorsan ahhoz vezetett, hogy elkezdtem fennhangon beszélni magammal. Ééés itt jön a mindfuckos rész: angolul. Azt hiszem ez azért történt, mert a magányosan töltött óráim 60%-át azzal töltöttem ki, hogy ostoba youtube vloggerek videóit bámultam. Egy nap alatt végignéztem az összes jacksgapes videót, két nap alatt pedig kivégeztem danisnotonfire csatornáját is. Igazából jól szórakoztam. Csak miután beleuntam a videókba, nem tudtam mit kezdeni magammal. Először olvastam. Tegnap végre kivégeztem a Varjak lakomáját és nekiestem a Sárkányok táncának, de abban egyelőre még sehol sem tartok, szóval nem kérkedek vele. Aztán úgy döntöttem, nézek pár részt a Trónok Harcából és az Adventure Time-ból, kérlek ne keressetek összefüggéseket, és miután minden ötletem elfogyott, a tumblr-ömet pedig már annyiszor frissítettem újra, hogy azt szégyen bevallani, nem maradt más, csak én és a Nutella. Na most én nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én képtelen vagyok egy egész bödön mogyorókrémet lenyomni a torkomon egy nap alatt. Viszont, képes vagyok indokolatlan időpontokban kiskanállal kanalazgatni azt, és hangosan csámcsogni rajta. Ami engem diszturbál. Saját magamat idegesítem azzal, hogy magában eszem a Nutellát. Tudom, hogy az emberiség 99,99%-a ezt teszi, de ez nem nyugtat meg. Mi a jó életért eszek Nutellát magába?! Meg fogok hízni. Fuck my life. És kiegészítésképp megjegyezném, hogy ahogy telnek a napok, úgy egyre depresszívabb leszek, és egyre közelebb kerülök ahhoz az állapothoz, amit nagyjából két fő gondolatra támaszkodik: Egy, a "Senki sem vehet rá semmire, elutazom Ázsiába és életem végéig a rizsültetvényeken fogok dolgozni." és kettő, a "YOU NEVER TAKE ME ALIVE" harciüvöltés. Jelenleg még nem tartok ott, hogy akármelyiket is hangoztassam, de biztos vagyok benne, hogy vasárnapra megtanulok kínaiul. És veszek magamnak egy repülőjegyet.

Szánalmas emberi lény vagyok. 

Oké, szóval ez a gyűjtsük össze életem legkedvencebb híres embereit dolog már hetek óta üldöz, úgyhogy azt hiszem, itt az ideje, hogy végre megcsináljam. Ez a lista egyébként csak egy szánalmas kifogás arra, hogy a blogomon is fangörcsöljek egy masszívat, de sssh, ezt igazából senkinek sem kell tudnia. Hadd higgye mindenki, hogy ennek a postnak valamiféle értelme is van. Tényleg van. Nem, tényleg nincs. Ez csupán egy lista azokról a pofátlanul tökéletes emberekről, akik miatt éjszakánként telesírom a párnámat. Face the ugly truth.

Szóval azt hiszem, nem valami meglepő dolog, hogy Mr. Leto rajta van eme csodálatos listámon, ráadásul pont az előkelő első helyet foglalja el. Ha csak egy pillantást is szenteltél a csodás kinézetemnek, valószínűleg rájöttél, hogy megszállottan imádom a 30 Seconds to Mars nevű bandát. Szóval igen. Jared Joseph Leto történetesen az együttes énekese, e mellett pedig egy kevésbbé ismert színész, (bár azért van pár film, ahonnan valószínűleg ismered) aki néha maga is rendez kisfilmeket/videóklippeket vagy dokumentumfilmeket (Artifact ééés... jó, lehet, hogy a többesszám erősen indokolatlan). Továbbá egy két lábon járó szexisten, jelenleg csodálatos, göndörödő fürtökkel. Jarapunzel. Duh. Azon kívül, hogy imádom a hangját, Jared nagy inspiráció a számomra. Ő sosem adja fel. Mer nagyot álmodni, és keményen dolgozik azért, hogy az álmai valóra váljanak. Azt hiszem, ez a legfontosabb üzenet, amit nekem a szemem előtt kéne tartanom. Hogy az álmok beteljesítéséhez keményen kell dolgozni, máskülönben sosem lesznek többek egyszerű fantáziáknál. Jared egy nagyon nyílt szívű, bátor, erős és odaadó ember, akinek nagyszerű ötletei és álmai vannak, amiket rendre meg is valósít. 

Igen, a Supnat kisangyalkája. Azért kapja a második helyet, mert ez a seggfej félelmetesen közel van a szívem csücskéhez, és mert Misha úgy ahogy van tökéletes. Annyira tökéletes, hogy még egy cukor virágkoszorút is tett a fejére, szóval azt hiszem, most már mindenki leborulhat új királyunk előtt, I. Misha előtt, aki a Tumblr népének Feje és az Odaát fanok vitathatatlan Ura. ALL HAIL. De komolyan. Nem tudok elképzelni olyan okot, amiért valaki képes lenne utálni ezt a túlságosan offenzív arcal megáldott teremtményt. Eszméletlenül vicces férfi, marha jó színész (láttátok, hányféleképpen tudja eljátszani a karakterét?!), szerető férj és király apuka, tökéletes barát. Meg egy óriási seggarc, aki imádja megviccelni a rajongóit, és úgy tűnik, ugyanilyen erős szeretet fűzi a női ruhákhoz is. :D Ezen felül jó célokért küzd, adományokat gyűjt, és persze ott van a GISHWHES is. Nekem senki se mondja, hogy nem szereti Mishát, mert nem fogom elhinni. Mindenki szereti Mishát. Maximum még nem tudsz róla, de így van. Ugye?!

Ugh, TOM FRICKIN HIDDLESTON. A legkedvesebb, legfigyelmesebb, legdrágább cukorborsó a világon. Istenkém. Abban a pillanatban beleestem, amikor először pillantottam meg őt Lokiként a moziban, és azóta is égő szenvedéllyel imádom a zuzáját. És amellett, hogy eszméletlenül kedves férfi, senki sem tagadhatja, hogy az egész lénye pornó. A mosolyától kezdve a égkéken csillogó szemein keresztül az aranyosan kunkorodó hajkoronájáig mindene. Perf. Egyszer levadászom, és örök kényelembe helyezem a pincénkben. Tiszta szeretetből, persze.

Jó szarul aludtam ma este. Forgolódtam, fáztam, néha megébredtem, és egyéb finomságok. Tegnap végleg elbúcsúztattuk a Fazit. Jövő júniusig nem találkozom vele többet. Az egyik legjobb barátommal. Egyszerűen képtelen vagyok belegondolni, milyen lesz nélküle ez az iskolának nevezett tortúra. Istenem. Még nekem is rohadtul hiányozni fog, nem lennék a barátnője helyébe... szegény Petra. De legalább még találkoztak, mielőtt elment volna. Úgy volt, hogy augusztus elején megy ki Amerikába, de akkor még nem volt családja, szóval nem tudott kimenni, csak most, két héttel később. (Egyébként egy Washington melletti városba megy, egy 50+-os fekete családhoz. Nagyon aranyosak lehetnek, legalábbis a kép alapján annak tűntek. Tuti jól fognak bánni a két cserediákjukkal.) A Petra meg eddig Székelyföldön volt, egy hónapot töltött kint, és ezek a drágák úgy búcsúztak el júliusban, hogy többet egy évig nem látják egymást. Aztán a Fazi elhitette vele, hogy tényleg elment nyolcadikán, mert meg akarta lepni a drágám, amikor hazajön. Hát. Erre most hétfőn került sor, és eléggé elcseszerintettük, mert miután a Fazi odaállt a házuk elé délután, én meg a kislányos "jaj-de-nagyon-izgi" hangommal felhívtam a Petrát, hogy nem tudna-e kimenni, (az indokom nagyon fantáziadúsan mert csak volt) kiderült, hogy nincs is otthon. Fuckity fuck. Este ugyanezt eljátszottuk, és akkor meg szegény meg épp aludni készült, majdnem úgy rángattam ki az ágyból. Addigra meg már sejtette, hogy miről van szó, szóval nem lepődött meg annyira.
Ma meg mi lányok bementünk ötre, hogy egy kicsit beszélgessünk így magunkban is. Nagyon rég nem láttam őket, szóval jól esett az a két-három óra, amit egymással töltöttünk. A Fazi nyolc után jött be, mert addig a családdal volt, sütögettek neki meg búcsúztatták, szóval velünk csak fél tizenegyig tudott bent lenni. Jaj, de micsoda jó este volt az! Már el is felejtettem, mennyire hiányoztak ők a mindennapjaimból. Egyedüli hátulütője az egésznek az volt, hogy én tönkrevágtam a lábaimat a csini kis magasított talpú szandálomban, mert én egy béna láma vagyok, aki amúgy sem valami kompatibilis az ilyen lábbelikkel, nemhogy sietés közben, amúgy is kikészült lábakkal. Akkora vízhólyagom lett mindkét talpamon, hogy nem tudok rendesen megállni a lábamon. Úgy járok, mintha mindkét bokám fullosan kibicsaklott volna, és mivel ilyen kimerevített pózban tartom a lábaimat, kezdem úgy érezni, hogy lassan elfogy onnét az összes vérem, és egyesével elfeketedik mind a tíz lábujjam. A történet tragikus végkimeneteléhez hozzátartozik az is, hogy csak az én baromságomank köszönhetem ezt az állapotot, mert én marha nem csak kiszúrtam a hólyagot, hanem fel is kapartam az elhalt bőrt. Csak ma reggel sikerült tisztáznom azt magammal, hogy a gugli szerint ez a legostobább dolog, amit csak tehettem magammal. Hát gyönyörű, kérem. És akkor ilyen lábakkal menjek be ma moziba. Muszáj lesz, mert MOTHERFUCKING CITY OF BONES. Egy éve erre várok. Ha kell, négykézláb is elmászok a mozihoz.

Egyébként tegnapelőtt újra beszíneztem a hajamat, és most olyan nagyon szép vörös, hogy aaaah. Mahagóni vörös.

Jajmár, egyébként meg a Jons versenyére íródott novellámmal sikerült első helyezést elérnem. Nézzétek, micsoda szép táblácskát kaptam.

A képre kattintva egyébként a novellámhoz juttok el.